Nemzetközi döntőben a Bartók Rádió nevezettje, a Virtuózok tehetsége

Rozsonits Ildikó
Vágólapra másolva!
Rozsonits Ildikó zongorista, a Duna Televízión futó Virtuózok V4+ klasszikus zenei tehetségkutató műsor egyik győztese bejutott a nagy múltú Concertino Prága döntőjébe. A komolyzene fiatal kiválóságainak szóló nemzetközi verseny magyarországi indulóit a közmédia Bartók Rádiója választotta ki. A fináléra Prágában, a Rudolfinum koncerttermében kerül sor szeptember 18-án.
Vágólapra másolva!

A mindössze 14 éves komolyzenészt a Virtuózok V4+ nyerteseként ismerhette meg a közmédia műsorán látható tehetségkutató közönsége. Már több nemzetközi versenyen indult és sikert sikerre halmozva nyeri a díjakat. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a különleges tehetségek osztályába jár. A klasszikus zenei Bartók Rádió a fiatal zongorista mellett további egy versenyzőt nevezett az 55. alkalommal zajló Concertino Prágára. Havasi Kristóf szaxofonos előkelő helyen, a legjobb hat között végzett.

Forrás: Zeneakadémia/Posztós János

A Cseh Rádió zenei versenyében 14 ország 58 versenyzőjének felvételét hallgatta meg két fordulóban a nemzetközi zsűri. Rozsonits Ildikón kívül a négyfős döntőbe került a szlovák Ryan Martin Bradshaw (zongora), a cseh Jan Schulmeister (zongora), valamint a német Mark Lewin (hegedű). A 16 éven aluliak számára meghirdetett verseny korábbi győztesei közt szerepel nemzetközi szinten Sabine Meyer klarinétművész, Isabelle Faust és Julian Rachlin hegedűművész, illetve magyar viszonylatban Kocsis Zoltán zongoraművész, Drahos Béla fuvolaművész és Zempléni Szabolcs kürtművész.

A zenekari döntőt a cseh fővárosban rendezik meg. A fiatal magyar zenész a Rudolfinum Dvořák termében bizonyíthat szeptember 18-án.