Bodrogi Gyula nem tudja feldolgozni Törőcsik Mari elvesztését

Bodrogi Gyula
Vágólapra másolva!
A 87 éves színészt továbbra is megrendíti Törőcsik Mari elvesztése.
Vágólapra másolva!

Bodrogi Gyula nyolc éven át volt férje, majd egy életen át barátja a színésznőnek, nehezen dolgozza fel a gyászt. "Nagyon jól vagyok egészségileg, köszönöm. Hát nem lett könnyebb a gyász, ez még egy darabig itt marad az emberrel. Nem olyan hirtelen jött, de váratlan mindenképpen, akármennyire is tudtuk és éreztük, hogy ez lesz, akkor is rossz" - mondta a Metropolnak.

Forrás: Origo

Mint mesélte, a színház segíti feldolgozni a fájdalmát és elterelni a gondolatait.

Visszaálltunk a szokásos próbákra, igaz, már készültem rá. Az ilyenbe nem ugorhat csak úgy bele az ember, de mintha most hagytuk volna abba tegnap, és holnapután már folytatnánk" – mesélte a színész. Miután Bodrogi a koronavírus-vakcina mindkét dózisát megkapta már, tovább folytatja a járvány miatt félbemaradt próbafolyamatait az Egy szoknya, egy nadrág című legendás népszerű vígjátéknak.