Cicciolina csak azzal szexel, akinek van védettségi igazolványa

Cicciolina
Vágólapra másolva!
Cicciolina nem titkolja, egyre inkább vágyik a szerelemre, ma is fontos számára a szex. A világjárvány idején csak úgy bújik ágyba, ha partnere negatív koronavírusteszttel vagy oltási igazolással bizonyítja egészségét.
Vágólapra másolva!

"Évek óta nyitott vagyok a szerelemre, bár az az igazság, felhagytam az ismerkedéssel, a randevúzgatással. Bizalmatlan lettem, mert nem tudhatom, ki fertőzött. Még most is azt látom, hogy az utcán messze elkerülik egymást az emberek. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy lehet így szerelmeskedni, vagy csókolózni, ha a maszkot nem vehetjük le és távolságot kell tartani" - mesélte Cicciolina.

Forrás: Cicciolina, Instagram

"Van egy nagyon aranyos milánói fiú, de a kora miatt egyáltalán nem hozzám való. Régóta tetszem neki, még a könyvemet is megvásárolta, hogy közelebb kerüljön hozzám. A találkozás miatt eljött Rómába, együtt ebédeltünk, azóta is folyamatosan hív telefonon, és azt szeretné, ha én is meglátogatnám őt. Biztosan el akar csábítani! Meghívott egy hotelba, ahol maximális kényeztetésben lett volna részem, de én kikosaraztam. Ő magától ajánlotta fel, hogy hoz nekem egy negatív tesztet is, ha ez szükséges ahhoz, hogy megadjam neki magam. Nem buta férfi, de visszakérdeztem, hogy Covid- vagy AIDS-tesztre gondol? Az elmúlt egy évben az utóbbi csaknem feledésbe merült.

Sajnos eljutottunk oda, hogy teszttel a kezünkben kell menni, ha valaki szerelmeskedni akar" - mondta a Borsnak.