Majdnem agyonverték a producert, így talált rá a szerelem

Dave Brainard és Jenny Tolman
Vágólapra másolva!
Különös módon jött össze Jenny Tolman énekesnő és Dave Brainard producer: az kellett hozzá, hogy a férfit összeverjék az utcán.
Vágólapra másolva!

Jenny Tolman countryénekesnő a People magazinnak mesélt a kapcsolatáról a Grammy-jelölt producerrel, Dave Brainarddal, akivel tavaly októberben el is jegyezték egymást több év együttlét után.

A kapcsolatuk különös módon indult 2015-ben, miután a férfit és egy barátját megtámadták Nashville utcáin, Brainard pedig törött állkapoccsal és komoly arcsérülésekkel került kórházba.

Dave Brainard és Jenny Tolman Forrás: Instagram/Jenny Tolman

Az esetről a producerrel együtt dolgozó Tolman is értesült telefonon, és akkor jött rá, hogy mit érez a férfi iránt. "Ha ilyen híreket hallasz valakiről, az megszilárdít mindent, amit iránta érzel. A megvilágosodás pillanata volt számomra, arra gondoltam, hogy úristen, szerelmes vagyok ebbe a férfiba, és most valaki bántotta, nekem pedig mellette kell lennem. Ekkor jöttem rá, hogy ő sokkal több csak egy jó barátnál. Ő az én társam" – mesélte.