A kedvenc tévésorozatában találta meg vér szerinti anyját egy nő

Lynne Moody a That's My Mama idején
Vágólapra másolva!
Lisa Wright mindig tudta, hogy örökbe fogadták, arról azonban fogalma sem volt, hogy a vér szerinti anyját sokszor látta a tévében gyerekként.
Vágólapra másolva!

Az ötvenes éveiben járó Lisa Wright pár éve végeztetett DNS-tesztet, hogy megtudja, ki a biológiai anyja, mostanra pedig kiderült, hogy Lynne Moody színésznő az, aki eddig közel 80 filmben és sorozatban szerepelt.

Lynne Moody a That's My Mama idején Forrás: ABC

A történet érdekessége, hogy Wright gyerekként imádta Moody akkori sorozatát, amely ráadásul a That's My Mama!, Ez az én mamám! címet viselte. "Úgy nőttem fel, hogy az anyámat néztem a tévében, de még csak nem is tudtam róla" – mondta Wright a Today című műsorban.

Moodyval azóta fel is vették a kapcsolatot, aminek a színésznő is örült, hisz ő is kereste a lányát az évek során, de nem járt sikerrel. 18 éves volt egyébként, amikor megszülte a lányát, de túl fiatalnak érezte magát, ráadásul pénze sem volt felnevelni a gyereket, ezért döntött az örökbeadás mellett.