A koronavírus szövődményei miatt a sürgősségire került Pápai Joci

Sztárban sztár vetítés, zsűri fotózás. 2019.08.28 Bereczky Zoltán, Hortváth Tamás, Pápai Joci, Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Pápai Joci még decemberben esett át a koronavírus-fertőzésen, és egészen a múlt hétig úgy tűnt, sikerült szövődmények nélkül felépülnie. Teniszedzésén azonban úgy túlhajtotta magát az énekes, hogy kórházba került.
Vágólapra másolva!

"Túl intenzíven edzettem, és talán nem is kellett volna még visszatérnem a sporthoz, de már jól éreztem magam" - mondta.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Sajnos, az első teniszedzésen túlhajtottam magam, így a sürgősségin kötöttem ki.

Azonnal hazaindultam, majd megmértük a vérnyomásom, ami nagyon alacsony volt, ezért hívtuk az orvost. Azt mondta, azonnal menjek be a sürgősségire, mert ez a koronavírus-fertőzés után nem tréfadolog" - mesélte a Blikknek.

"Szerencsére megúsztam a hosszabb kórházi tartózkodást, de javasoltak egy átfogó kivizsgálást, amit el is kezdtem. A sürgősségin az orvos azt mondta, ezek poszt-Covid-tünetek, ezért most visszavettem a tempóból. A feleségemnek is van egy kis szívizomgyulladása, de ez is elmúlik majd" - tette hozzá az énekes.