Nem fél az öregedéstől Détár Enikő

dancing with the stars 2020 DÉTÁR ENIKŐ
Vágólapra másolva!
Détár Enikő túl van az ötvenen, és elfogadja az idő múlását.
Vágólapra másolva!

A színésznő a Ripostnak elmondta, semmi baja nincs az öregedéssel, sőt, a saját korát és élettapasztalatát a színházi munkájában is fel tudja használni.

Forrás: TV2

"Tudok azonosulni az idő múlásával! Egyre többször osztanak már idősebb karaktereket rám, de ezzel nincs is semmi baj. A Mary Poppinsban egy koldus öregasszony vagyok, és imádom!

Sok fontos embert elveszítettem már, talán azért is kötődöm ennyire ahhoz a karakterhez, amit a Mary Poppinsban játszom, mert ez volt az utolsó darab, aminek a főpróbáját még az anyukám is láthatta. A Turay Idában a Rocknagyiban játszom és én magam festem öregre az arcomat. Az életben sincs gondom az idő múlásával, sőt, mióta betöltöttem az ötvenet, több új darabot próbálok, mint azelőtt" - mesélte.