Több ismerős nyilatkozott a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottjairól, és a Katzenbach Imrét kereső magánnyomozó is megszólalt az ügyről.

A 2009-ben megölt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre halálával kapcsolatban többek között Curtis bátyját, Sz. Lajost is letartóztatták: róla és a másik, gyilkossággal vádolt gyanúsítottról, L. Istvánról az ismerőseik a nevük elhallgatását kérve meséltek a Blikknek.

"Tudtam, hogy képes nagyon erőszakos lenni, de hogy megöl valakit, azt nem gondoltam volna. Ha mégis megtették, akkor egyértelmű, hogy a pénz motiválhatta őket" – vélte egyikük. Mindkét gyanúsított ugyanannál a biztonsági szolgálatnál dolgozott, és egyezett erőszakos természetük is. "Sz. Lajos esetében, mivel vadászik és fegyvere van, jogos volt, hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el őt" – tették hozzá az ismerősök, miközben L. Istvánról pedig azt állították, hogy biztonsági őrként a taxisokat fenyegette a repülőtéren.

Sz. Lajost, L. Istvánt és H. Lászlót Katzenbach Imre megölése kapcsán fogták elForrás: police.hu

A Blikknek a Katzenbach Imre ügyével foglalkozó magánnyomozó is megszólalt, aki annak idején hónapokig kereste a focistát – bár azt már az elejétől fogva sejtette, hogy nemcsak eltűnt, hanem meghalt. "A teáját otthagyta az asztalon, a kenyeret félig ette meg, a papírjait sem vitte magával, és az autó is ott állt az udvaron, ő pedig kámforrá vált. Mivel Katzenbach Imre nagyon rendszerető ember volt, a felesége egyből arra gyanakodott, hogy megölték. Persze, megvolt az oka, hogy erre gondolt, hiszen hozzám is eljutott a híre, hogy belekeveredett egy olyan társaságba, amelyből egy idő után a zűrös ügyek miatt menekülni akart" – mondta.

"Tudtam, hogy be van sokallva az életmódja miatt és változtatni akart az életén, de tartott attól, hogy az üzlettársai nem fogják annyiban hagyni ezt. A közös barátunk, aki ezt jelezte nekem, ügyvédet keresett a számára, én pedig a pénzügyőröknél igyekeztem egy vádalkut összehozni neki, de ez aztán nem sikerült" – tette hozzá.

Az ügyről bővebben írtunk itt és itt