Sztárok, akiket gyerekként elhagytak a szüleik

Marilyn Monroe, John Lennon, Ray Liotta, Frances McDormand
Vágólapra másolva!
A világszerte ismert sztárok között akadtak, akadnak többen is, akik rendezetlen családi körülmények között nőttek fel: a szüleik évekre, netán örökre lemondtak róluk, és rokonokhoz, nevelőszülőkhöz vagy intézetbe küldték később híressé vált gyereküket. Volt, akit ötéves korától a nagynénje nevelt, más annak köszönhette a karrierjét, hogy színészek fogadták be, megint más pedig arról ábrándozott, hogy Marilyn Monroe az édesanyja – akinek egyébként szintén hányatott gyerekkora volt, anyja barátnőjénél és árvaházban is lakott.
Vágólapra másolva!

John Lennon

Forrás: Origo

Lennon apja, Alfred hajópincérként dolgozott, a családot pedig végleg otthagyta, amikor a fia még csak ötéves volt. Az édesanya, Julia úgy érezte, hogy egyedül nem képes gondozni a kis Johnt, így a nővérére, Mimire bízta a nevelését. Bár a Beatles majdani frontembere nem az anyjával élt, rendszeres kapcsolatban állt vele, a látogatásai során tanult meg tőle bendzsón is játszani – amivel el is kötelezte magát a zene mellett.

Melissa Gilbert

Forrás: Getty Images/David Buchan

Ki tudja, mi lett volna vele, ha nem művészcsaládban nő fel? Már egynapos korában nevelőszülőkhöz került: Paul Gilbert színészhez és Barbara Crane színésznőhöz. Ilyen háttérrel korán belekóstolt a színészetbe, leghíresebb szerepét is gyerekként kapta A farm, ahol élünkben, ahol ő játszotta Laura Ingallst. Vérszerinti anyjának és apjának is már három-három gyereke volt egyébként, amikor összejöttek, a hetediket már nem tudták volna eltartani.

Jamie Foxx

Forrás: Getty Images/WireImage/Leon Bennett

Mindig nagyanyjaként és nagyapjaként hivatkozott a nevelőszüleire, miután vérszerinti anyját is ők fogadták örökbe – csak épp a kis Jamie-t már az után nevelték, hogy az anyja magára hagyta. A nő egyébként pár kilométerre élt a későbbi színésztől, de soha nem látogatta meg, szült viszont két lányt, akiket magánál tartott. Foxx aztán – már felnőttként – odaköltöztette magához az anyját és a húgait, és mint mondta, közben rengeteget tanult önmagáról.

Debbie Harry

Forrás: Getty Images/Dave J Hogan

A Blondie szőke énekesnőjét négyévesen fogadták örökbe, de visszatekintve ezt már cseppet sem gondolta hátránynak az életében: szerinte inkább abban segített neki, hogy kötöttségek nélkül, nyitottan tekintsen a világra. Nem is volt benne nagy vágy, hogy megismerje a vérszerinti szüleit, 2011-es slágere, a Mother sem az anyjának szólt, hiába is hitték sokan akkoriban.

Marilyn Monroe

Forrás: Getty Images/Baron

Debbie Harry kislányként még azt szerette volna, ha Marilyn Monroe az édesanyja, de egyébként a legendás színésznőnek sem volt könnyű gyerekkora. Az ő anyja, Gladys Baker mentális és anyagi problémákkal küzdött, a Norma Jeane Mortenson néven született Monroe-nak így hétéves koráig nevelőszülők viselték a gondját. Később az anyja újra magához vette, de aztán annak barátnőjénél, majd árvaházban is élt a későbbi színésznő.

Lapozzon, a következő oldalon folytatjuk!