Ray Liotta

Forrás: AFP/Robyn Beck

A színész szerető családban nőtt fel, de így is erős volt benne a kíváncsiság, hogy kik lehetnek az igazi szülei – akiket a kétezres évek elején meg is talált. Egy nagy családra bukkant egyébként, hiszen egy édestestvére mellett hat féltestvért is megismert, akiket mind a vérszerinti anyja nevelt. Mint kiderült, Liotta születésekor még túl fiatal volt ahhoz, hogy vállalni tudja a gyereket, így a színész utólag még hálás is volt azért, hogy olyanokhoz került, akik kétely nélkül fel tudták nevelni.

Frances McDormand

Forrás: NurPhoto via AFP/Luca Carlino/NurPhoto/Luca Carlino

A négyszeres Oscar-díjas színésznőt annak idején két másik gyerekkel együtt fogadta örökbe egy házaspár, akiknek nem lehetett sajátjuk. McDormand mindig elismerően beszélt azokról, akik felnevelték, a vérszerinti szüleire azonban ez már korántsem igaz, az anyját például white trashnek, fehér söpredéknek tartotta. Férjével, Joel Coennel egyébként 1995-ben maguk is örökbe fogadtak egy hat hónapos kisfiút.