A Korál együttes dobosa, Dorozsmai Péter elmondta, hogy sikerült teljesítenie barátja és zenésztársa, Balázs Fecó utolsó kérését.

Dorozsmai Péter az M5 csatorna Librettó című műsorában emlékezett a tavaly novemberben meghalt Balázs Fecóra. A Korál zenekar dobosa elárulta, hogy sikerült teljesítenie barátja és zenésztársa utolsó kérését, befejezte, megjelenhetett a Legszebb dalaink című dupla CD.

Balázs Fecó színpadonForrás: MTI/Marjai János

"Már 2018 óta dolgoztunk azon az albumon, amelyre eredetileg a tíz legjobb Korál-dal került volna fel, de Fecó újabb és újabb ötletei nyomán végül dupla CD lett belőle. Javában zajlott a munka, amikor ő beteg lett és kórházba került. Felhívtam és megkérdeztem, hogy tudok-e neki bármiben segíteni. Azt mondta, ne törődjek semmivel, csak fejezzem be élete lemezét" – emlékezett vissza Dorozsmai.

Bár Balázs Fecó már nem tudta az összes dalt felénekelni, de zenésztársainak, Nikának, Bigának és Kontor Tamásnak köszönhetően ez a néhány szerzemény is felkerült az albumra. Dorozsmai szerint a szimfonikus hangszereléssel feldíszített, rockos hangzású dalokat felemelő érzés hallgatni. A teljes beszélgetést vissza tudja nézni itt.