Unokára még nem vágyik, idegesíti, ha sír egy baba a környezetében. Virág is felnőtt közben, Evelin pedig jó ideje külön él.

Evelin már egy ideje Budapesten él, nem a Gáspár családdal, de időközben a kisebb lány is felnőtt. „Virág már 19 éves, de nekem mindig kislány marad. Őt sokkal jobban féltettem, ő kicsit esetlenebb, mindig elesik, sokszor segítség kellett neki. De az a természetes, hogy el kell őket engednünk" – magyarázta Gáspár Bea a TV2 reggeli műsorában.

Gáspár BeaMokka

Ismert család, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. „Mindkét gyerekem ilyen közegben nőtt fel. Ha ezt nem tudják elfogadni a párjaik... a baráti körükben is van olyan, ami nekem fura, például az, hogy együtt ülnek egy asztalnál, de mindegyik a telefont nyomogatja" – mondta.

De miért nem lett harmadik gyerek? „Én a Virágot fiúnak akartam, úgy is éreztem, más volt a terhesség. Aztán az idő folyamán Győző még pedzegette, hogy hátha a következő fiú lesz, hogy jó lenne még egy. Én tiltakoztam, hogy három lány lenne. Ráadásul egyre kövérebb lettem, és elgondolkodtam, ha még felszedek húsz kilót, soha nem megy le. 35 és 40 között még szülhettem volna... most jó lenne egy 8-10 éves gyerekem, és ezt érezhetném, hogy valakinek más szüksége van rám" – elmélkedett.

Kérdezik tőle, hogy nem hiányzik-e neki az unoka, de erre csak azt feleli, hogy „ami nincs, az nem hiányzik." Viszont türelmetlenebb lett más kisbabájával szemben, ha étteremben vagy bárhol felsír egy csecsemő, azt rosszul tűri – mondta a Mokkában. Bővebben a videón: