Horvátországban került börtönbe Polgár Tünde férje

Polgár Tünde és Polgár Árpád
Polgár Tünde és Polgár Árpád
Vágólapra másolva!
Polgár Tünde és a férje, Polgár Árpád szinte a világ összes pontján jártak már, hiszen imádnak utazgatni. A járvány miatt jó ideje itthon vannak, de vlogjukban visszaemlékeztek néhány felejthetetlen élményre.
Vágólapra másolva!

Többek között így derült ki az is, hogy Horvátországba nem szívesen mennek, mivel ott a luxusfeleség férje egy napra börtönbe került.

"Egyszer jöttem haza az Adriáról, és a hosszú sorban egyedül jöttem, autók egymás után, tömött sorokban, kis falvakon mentünk át.

Fel voltam háborodva, mutogattam a zsebeimet. Nem tudtak természetesen angolul, vagy nem is akartak, a mutogatáshoz folyamodtam. Annyira elvitt a hév, hogy értsék már meg! Háromezer-ötszáz kunát kértek, én meg nem akartam fizetni, mert igazságtalannak éreztem. Arra vetemedtem, hogy kigomboltam az övemet, hogy értsék meg, csak a nadrágom van" - emlékezett vissza a videóban Árpád.

"Aztán bevittek egy kihallgatószobába, ahol három-négy rendőr velem szemben ült, egy tolmács is. Úgy ültek, mint egy rögtönítélő bíróság. Teljesen meg voltam félemlítve, kitették a pisztolyaikat az asztalra, tehát egy színjátékot játszottak velem" - mondta Polgár Tünde férje, akit ezek után Zágrábba vittek, ahol tolmács segítségével elmondta, hogy mi is történt valójában, rögtön felmentették.