Angelina Jolie testét valódi méhek borítják - videó

Angelina Jolie méhekkel
Vágólapra másolva!
Különös fotósorozat készült Angelina Jolie-ról, a National Georgaphic méhekkel a testén fotózta – ami miatt a világsztár három napig nem is zuhanyozott.
Vágólapra másolva!

Angelina Jolie az egyik arca a Nők a méhekért nevű programnak, amelyet az UNESCO indított a méhek védelmében, a jelenlegi méhpopuláció megőrzéséért.

Ennek kapcsán a színésznőről a National Geographic fotósa, Dan Winters készített rendhagyó fotósorozatot, amelyben igazi méhek is "statisztáltak", azok mászkáltak Jolie testén – amiről a lapozható bejegyzés második oldalán videót is láthat:

A színésznő a fotózásról elmondta, hogy előtte három napig nem zuhanyozott, mert a tusfürdők, parfümök és más mesterséges illatok csak zavarják a méheket: ahhoz, hogy rászálljanak, a puszta feromont kellett érezniük.

Jolie-nak az orrlyukait és a fülét is bedugaszolták, hogy a méhek ne másszanak be, de egyébként jól viselte a fotózást. A méhek mellett azért állt ki, mert az emberi civilizáció túléléséhez is szükség van rájuk, és ez pont egy olyan terület, amire az ember hatással tud lenni.