Magyar sztárok, akiket zaklattak

péter szabó szilvia, gáspár evelin, marcellina, xantus barbara
Vágólapra másolva!
Távoltartási végzést kért Gáspár Evelin a szakítás után, mivel állítása szerint a volt párja megfenyegette és zsarolta őt és a családját, a napokban pedig kiderült, hogy Szegedi Fecsó volt barátját a TEK-esek vitték el zaklatás és életveszélyes fenyegetés miatt. De nemcsak egykori szerelmek, hanem rajongók is okoztak már kellemetlen hónapokat, éveket a magyar sztároknak - többen jogi lépéseket is tettek emiatt.
Vágólapra másolva!

Péter Szabó Szilvia

"Az ő fejében mi egy pár voltunk. Esküvőtervező programot küldött nekem, az ismerőseimet hívogatta, hogy tanúnak kérje fel őket az esküvőre. Még horgászengedélyt is váltott ki nekem, hogy majd a nászutunk után eljárunk együtt pecázni" - mondta Péter Szabó Szilvia az egyik beteges rajongójáról, aki miatt kénytelen volt a rendőrséghez fordulni, és egy pszichiáterrel is felvette a kapcsolatot a férfi miatt.

Forrás: Deák András/sajtoszoba.tv

"Ijesztő volt a szituáció, mert nem tudtam hova tenni, nem értettem, és nem értem a mai napig az ilyen típusú embereket. Van egy saját, elképzelt világ a fejükben, amelynek én is részese lettem, szürreális volt az egész" - árulta el.

Szegedi Fecsó barátnője, Bea

A napokban derült ki, hogy a TEK-esek vették őrizetbe a férfit, aki kivégzéssel fenyegette Szegedi Fecsót és barátnőjét. A pár azután tett feljelentést a rendőrségen, hogy Mandula Ádám Instagram-posztjaiban élőben tett rémisztő kijelentéseket.

Forrás: Instagram

"Ez megy egy éve, és annyira el vagyok fáradva! Rémesen megvisel lelkileg, napok óta gyomorgörccsel ébredek, de Fecsó mellettem áll, és végig szeretném csinálni. Remélem, pont kerül az ügy végére, és Ádám megkapja a büntetését. Szeretném nyugodtan felnevelni a fiamat" - monda Bea, kinek korábban is a hatóság segítségét kellett kérnie volt párja agresszivitása miatt.

Marcellina

Marcellina néhány éve elárulta, hogy egy zaklató miatt három hónap után a rendőrséghez fordult - az üzenetek jellege tolakodó volt, és nyugtalan éjszakákat okozott neki, úgyhogy feljelentést tett.

Forrás: Marcellina/Instagram

"Manapság valamilyen oknál fogva a rajongók elvárják azt, hogy szinte barát legyél. Megmondom őszintén, nekem nagyon sok barátszintű rajongóm van, és ilyennel én még soha nem találkoztam. Azt hittem, nem adok okot rá, hogy ilyesmi megtörténjen" - mesélte az esetről.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!