A 33 év korkülönbség miatt ment tönkre a magyar zenész kapcsolata

MC Hawer
Vágólapra másolva!
MC Hawer néhány nappal ezelőtt végleg összecsomagolt 33 évvel fiatalabb barátnőjénél, és visszaköltözött Budapestre.
Vágólapra másolva!

"Elfáradt a kapcsolatunk. Tudtam, hogy egyszer a nagy korkülönbség miatt el kell őt engednem. Most már ő is partner volt. Belátta, hogy nem folytathatjuk tovább. De azt mondhatom, hogy mindketten jól vagyunk lelkileg, nincs feszültség köztünk. Igaz, most nem beszélünk egymással" - mondta a zenész a Ripostnak.

Forrás: instagram.com/mchawer

"Úgy egyeztünk meg a volt párommal, hogy a nagyobb használati tárgyakat, mint például az ülőgarnitúra, a tévék egy jelképes összegért megveszi tőlem. Én pedig husz-huszonöt sittes zsáknyi holmival, két dobozzal és egy biciklivel jöttem vissza a fővárosba. Gyakorlatilag ennyi az életem. Még szokom az új kecót, de boldog vagyok és jól érzem magam benne" - tette hozzá.