Ezt mondta Pataky Attila a részegen balesetet okozó Hetényi Zoltánnak

Gömöry Zsolt; Kicska László; Pataky Attila; Hetényi Zoltán; Alapi István, Edda
Budapest, 2015. március 17. Kicska László basszusgitáros, Gömöry Zsolt billentyűs, Pataky Attila énekes, Hetényi Zoltán dobos és Alapi István gitáros (b-j) az Edda Művek együttes sajtótájékoztatóján Budapesten 2015. március 17-én. A sólyom népe címmel új stúdióalbumot, immár 32. lemezét készítette el az Edda Művek, amely április 11-én a Papp László Budapest Sportarénában nagyszabású koncerttel ünnepli 40. születésnapját. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Mint az Origo is megírta, besörözött, majd totálkárosra törte kocsiját az Edda zenésze. Hetényi Zoltán beismerte felelősségét, és elmondta: a jogosítványát egyelőre nem vették el. A zenekar vezetője, Pataky Attila mindenesetre alaposan kiosztotta. 
Vágólapra másolva!

Megivott két korsó sört, majd totálkárosra törte autóját az Edda dobosa. Hetényi Zoltán karcolásokkal és zúzódásokkal úszta meg a balesetet, azonnal beismerte felelősségét.

"Egy buliból tartottam hazafelé. Az összejövetelen valóban megittam két sört, de töményet nem fogyasztottam mellé, mert tudtam, hogy autóval vagyok. Belátom, ilyen kevés alkohol után is hiba volt volán mögé ülnöm.

Azt hiszem, tanultam az esetből, hiszen szeretném tisztességgel felnevelni a gyermekemet. Nyilván nagyon megijedtem, és sok mindent átértékeltem" - mondta a Borsnak.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"A helyszínen megfújatták velem a szondát, ami elszíneződött. Erre való tekintettel beszállítottak véralkoholszint-vizsgálatra. Az eredmény ismeretében döntik el, hogy bevonják-e a vezetői engedélyemet. Nyilván nem örülnék, ha egy ideig nem ülhetnék autóba, hiszen olyan is előfordul, hogy a koncertekre nem a zenekari busszal megyek, hanem külön" - tette hozzá.

Pataky Attila, az Edda frontembere is reagált a balesetre. "Zoli kapott egy komoly fejmosást, és megmondtam neki, hogy viselnie kell a következményeket. Természetesen örülünk, hogy legalább nem esett baja, hiszen egy autó pótolható, de az élet nem" - mondta.