Pokoli fájdalmakat élt át a szülés után Hódi Pamela

Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
Három hete adott életet második kislányának Hódi Pamela. Most először adott hírt közösségi oldalán arról, hogyan telnek a mindennapjai a kicsi mellett.
Vágólapra másolva!

Hódi Pamela a szülés óta nem igazán adott hírt magáról, a napokban az Instagramon élő bejelentkezésben mesélt az elmúlt időszakról. Záporoztak a kérdések azzal kapcsolatban, hogyan élte meg a szülést, de ezeket a Bors szerint figyelmen kívül hagyta, annyit viszont elárult, hogy az otthon töltött első hetekben pokoli fájdalmakat élt át. A párja, Bence segített neki felkelni az ágyból és átkísérte a babaszobába, amikor szerette volna ellátni a babát, ugyanis nagyon tudatosak, kizárólag a saját ágyában altatják a kislányt.

Forrás: Hódi Pamela/Instagram

Többek között azt is elárulta, hogyan választották ki a baba nevét, akit Tóth Evolet Oliviának neveztek el. "Nagyon sokat hezitáltunk, egyszer csak Bence azt mondta, hogy: Evolet. Libabőrös lettem, hiszen ez nekem már évek óta tetszett! A számmisztikában az Evolet névhez a hetes szám tartozik, Bence mezén is ez a szám szerepel, az esküvőnk dátuma szintén hetedike, ráadásul Evolet is ezen a napon született" - árulta el.