Májusban is a TV2 Csoportot választotta a legtöbb néző

exatlon
Vágólapra másolva!
Az év első négy hónapjához hasonlóan, 2021 májusában is a TV2 Csoport csatornáit választotta a legtöbb néző a teljes lakosság, a 18-59 évesek és a 18-49 évesek körében is. Kiemelkedő siker, hogy a csatornák versenyében idén minden hónapban a TV2 lett a legnézettebb csatorna a 18-49 évesek körében.
Vágólapra másolva!

Az év első 4 hónapját követően májusban is első számú csatorna lett a TV2 a 18-49 éves korcsoportban 9,5%-os közönségaránnyal, így 0,8 százalékponttal utasította maga mögé a második helyen végző RTL Klubot.

Az esti idősávot megelőzően, hétköznap kora délutánonként jó eredményekkel büszkélkedhet a TV2, hiszen májusban is sokan követték figyelemmel a telenovellák hőseinek fordulatos életét. Elsőként a májusban debütáló délután fél háromkor kezdődő Derült égből apa című sorozattal találkozhatnak a nézők, ami átlag 10,1%-os nézői részedéssel szép eredményt ért el a 18-59 éves korcsoportban. Az utána következő idősávban futó Az én lányom május közepén a végéhez ért, és a sorozat 92 epizódja a korcsoportban átlagosan 12,2%-os közönségarányt mondhatott magénak, amivel messze felülmúlta az RTL Klub azonos idősávját (3,9%). Helyette A nagykövet lánya című telenovella került a képernyőre, ami hasonlóan sikeres a 18-59 évesek körében, hiszen májusban átlagosan a nézők 13,3%-a választotta, 8,6 százalékponttal többen, mint az RTL Klub azonos idősávját.

Végül a telenovellatrió harmadik tagja, a 16 óra 50 perckor kezdődő A bosszú csapdájában, 2021-ben hónapról hónapra egyre nagyobb nézői részesedést mondhatott magáénak, és a májust 13,0%-os átlag közönségaránnyal zárta a 18-59 évesek körében, amivel ez a műsor is magasan felülmúlja az RTL Klub azonos idősávját (6,9%).

Változások a főműsoridőben

A főműsoridőben is történtek változások, hiszen újra képernyőre került a Mintaapák hétköznap esténként 19 óra 40 perces kezdéssel, amit a harmadik évad végéhez közeledő Exatlon Hungary követ.
A nézőkért folyó versenyben az este 6 órakor kezdődő Tények jól teljesített, májusban a 18-49 évesek körében átlagosan 15,4%-os közönségarányt ért el, amivel az idősáv legnézettebb műsora lett.

Forrás: TV2 Sajtószoba

A teljes lakosság körében átlagosan 20,9%-os közönségaránnyal büszkélkedhet, azaz átlagosan 634 ezer nézőt ültetett a tévékészülékek elé. A Tények Plusz is szép eredményeket ért el a hónapban, a teljes lakosság körében átlagosan a nézők 15,1%-a választotta, ami közel félmilliós (496 ezer) nézettséget jelentett.

A TV2 hétköznap reggeli műsorai szinte már klasszikusnak számítanak, hiszen a Mokka és a Mokkacino folytatva a 2021-es év korábbi hónapjainak trendjét, májusban újra az idősávjuk legnézettebb műsorai lettek

mind a három fő korcsoportban (A4+, A18-59, A18-49). A Mokkát a 18-59 évesek körében átlagosan a nézők 16,8%-a választotta, ezzel szemben az RTL Klub azonos idősávját csupán 8,7%, sőt a 18-49 évesek körében az idei év legmagasabb havi átlag közönségarányát érte el, 17,7%-ot, így 9,4 százalékponttal utasította maga mögé a fő konkurens azonos idősávját (RTL Klub: 8,3%).

A TV2 Csoport májusban is piacvezető lett mind a három kiemelt korcsoportban,

átlagosan a 18-59 éves nézők 22,7%-át, a 18-49 éves nézők 22,2%-át és a 4 éves vagy annál idősebb nézők 24,9%-át nyerte meg magának.

A májusi eredményeihez nagyban hozzájárultak a csoport filmcsatornái is. Mindamellett, hogy a 18-59 évesek körében a Mozi+ lett a legnézettebb kábelcsatorna, a Mozi+ és a Moziverzum együtt a hónapban 5,1%-os közönségarányt tudott elérni a 18-59 évesek körében.