Harmadszorra töltött el fél évet a Dominikai Köztársaságban Palik László, mint az Exatlon műsorvezetője. Mi történt, hogy visszatért a magyar médiába, mekkora a felelőssége egy több száz embert mozgató produkcióban? Arról is kérdeztük, van-e titkos kedvence, és elmondta, mennyire komolyan veszi a számokat.

Az Exatlon olyan, mint az élet, ezt mondta pár napja. Mit értett pontosan ezalatt?
Hamarosan indulunk vissza Magyarországra, kiérkezésünk óta öt hónap telt el. Ha öt hónapot kivesz az ember az életéből, az jelentős időtartam, nem mondhatja azt, hogy elugrottam elvégezni valamit... Ez az élet: időközben születnek, élnek, léteznek emberek, például világjárvány zajlik, és hála istennek, csendesedik le. Ez ma az életem... Másrészt, ami ebben a tévéműsorban megtörténik, az számomra az élet összesűrített lényege. Látunk sikereket, sikertelenségeket, az emberek sérülnek, gyógyulnak, veszekednek, kibékülnek.  És emellett folyamatosan nyomás alatt tejesítenek... itt minden megtörténik, csak sokkal sűrűbben, mint kinn a való életben. Ezt egyébként a versenyzők is tudják, érzik, értik és megélik.

Palik László harmadik Exatlonja vége felétv2

A pálya mellett és máshol is katonás a fegyelem. 
Én televíziós vagyok, és azt tanultam, hogy a televíziózás katonai fegyelmet kíván, hiszen túl nagy a rendszer, túl sok ember összehangolt, fegyelmezett munkájára van szükség, hogy teljesíteni tudjuk a feladatainkat. Itt tartós alvásmegvonásban van mindenki: nemhogy pihenőnap nincs, de alvásidő is kevés. Mikor Tomi (Wágner Tamás kreatív producer - a szerk.) elmegy aludni hajnalban, amikor végzett a soron következő műsor végső ellenőrzésével, én akkor kelek, hogy a nézettséget elemezzem. Ez egy nulla-huszonnégy órában, három földrészen működő, összehangolt rendszer. Ez a műsor rendetlenségben nem tudna elkészülni időre az elvárt szinten.

Volt, hogy úgy rászólt egy versenyzőre, aki a döntő előtt köveken mezítláb mászkált, mintha az apja volna - ez megszokott?
Ha belemegy a forgatási területen egy rozsdás szög a talpába az utolsó versenye előtt, komoly problémákat okozhatott volna. A gyerekeimnek sem engedem, vagy mondjuk itt a stábnak, hogy mezítláb rohangáljanak éles köveken.  Amúgy a versenyzők jelentős része – kor alapján - lehetne a gyerekem.  Én az egészet úgy élem meg, hogy mi választjuk ki, mi hozzuk ki őket, és sok hónappal később nekünk is kell a családjuknak visszaadni őket épségben, egészségben. Az Exatlonnak számomra akkor van vége, amikor Budapesten, a repülőtéren mindannyian beülnek a kocsiba, amely értük jött, és biztonságban elindulnak hazafelé.

A mexikói kollégávaltv2

Már nem titok, több kiesett játékos maradt itt Dominikán. Ha nem lenne covid, elhagyhatnák a szállásukat, forgatási területet, és elmehetnének turistáskodni, nézelődni mondjuk Santo Domingóba?
Ha nem lenne covid, akkor nem tudom, mi lenne... mi itt covidra szocializálódtunk, és ez azt jelenti, hogy a versenyzők kiesnek, és maradnak velünk. Mi felelünk az épségükért. Ha valaki kimenne erről a biztonságos területről, és történne vele valami, én azt nem bocsátanám meg magamnak. A szigorú szabályokat pedig ők is tudják, indulás előtt mindenkit informálunk arról, mi várható, mihez és hogyan kell alkalmazkodni.

Dinamikában, élményben mennyiben volt más a harmadik, mint a második évad?
Nem fogok tudni válaszolni erre. Hogy milyen volt? Összehasonlítani a kettőt szerintem a nézők kizárólagos joga, nem lenne fair, ha véleményem lenne erről. Én a nézőket naponta "hallom", azt, ahogy a nézettségi grafikonokon a számok beszélnek, az az Ö hangjuk. Közgazdászként én a számoknak hiszek.  Ha televíziós műsorkészítőként azt hallom, hogy „ez jó volt" vagy „ez rossz volt", én azt nem tudom értelmezni. Mi irdatlan mennyiségű rétegadat elemzése alapján alakítjuk ki, mi kerüljön képernyőre, úgyszólván alkalmazkodunk a tévénéző ízléséhez. Azt pedig én nem tudom befolyásolni: hiába tetszene nekem esetleg más, ha a néző mást üzen nekem hajnalban a nézettségi görbe és a számsorok formájában.

tv2

Magában keresi a hibát, ha épp nem jó a nézettség?
Persze, csak saját magunkban keressük a hibát. Addig nem fekszünk le, amíg rá nem jövünk, mi volt a hiba. Meg kell érteni, ha valami működik, és azt is, ha valami nem. A sok kolléga itt, La Romanában, Isztambulban, Budapesten rengeteget dolgozik azért, hogy adás legyen, nekünk pedig le kell fordítani a nézők véleményét. A műsorsorozat elején és a soron következő hónapokban 17-18 százalékos közönségarányunk is volt, azonban ez később valamelyest csökkent, amikor ez a beszélgetés zajlik, például, akkor az látszik, hogy a tegnap esti adás 13 százalék pont környékén mozgott, viszont épp azon az estén, főműsoridőben a két nagy kereskedelmi csatorna között  a különbség mindössze 0,1 százalékpont volt, úgyhogy a helyükön kell értékelni a számokat.  Ez egy nagyon kiélezett verseny a két nagy csatorna között hosszú hónapokon keresztül, ami szerintem egy nagyon jó dolog. Ennek a versenynek egyetlen igazi haszonélvezője van, a néző, és szerintem ez a mi munkánk lényege: a néző lehető legmagasabb szintű kiszolgálása. Ezt a szintet, ezt a feszültséget a verseny hozza ki mindkét csatorna alkotóiból.

tv2

A Facebookon azzal támadják, hogy a Bajnokoknak drukkol. Mit üzen nekik?
Azoknak is üzenek, akik úgy látják, hogy a Kihívókkal szimpatizálok inkább. Ha ezt a pályát választjuk, akkor nagyon gyorsan el kell feledni az egyéni ízlést, nem drukkolhatok az Újpestnek, a Fradinak, az MTK-nak, a Videotonnak, egyszerűen az ilyesmit nem tehetjük meg a tévénézővel. A néző joga, hogy kialakítsa magában, a Kihívóknak vagy a Bajnokoknak szurkol, csapatként vagy egy-egy játékosra bontva. Nekünk középen kell maradnunk.  A ceremónia berendezését, ha megnézzük, én ott középen állok, onnan el sem mozdulok, a néző pedig kialakítja a saját favoritjait. Ha viszont magyar küzd bárki ellen, az üdítő kivétel, azok nekem ünnepnapok, mert az érzelmeimet is elengedhetem. Őszintén mondom, magamban sem drukkolok senkinek, olyan erős a blokk, amit belém nevelt ez a szakma az évtizedek alatt.

Látja magát az Exatlon Hungary 6 élén?
Én az Exatlon 1-ben sem láttam magam. És egészen Fischer Gábor programigazgató telefonhívásáig, egy évtizedig tökéletes visszavonultságban éltem. Ha pár éve megkérdik, látom-e magam egy ilyen műsorban, azt válaszolom, hogy de jó vicc... amikor visszavonultam, azt nagyon komolyan gondoltam, nem terveztem visszatérést a mesterségemhez, és ennek megfelelően is éltem egy évtizeden keresztül. Aztán valahogy megérkezett az Exatlon az életembe, és most ez az életem.

Lesz stábbuli öt hónapos megfeszített munka után?
Dominikán nem. Én akkor leszek nyugodt, ha már Budapesten, egyedül állok a repülőtéren, és mindenki hazament. Az itteni feladatomnak akkor van vége, ha mindenki otthon pihen, biztonságban. A járvány nem múlt el, mi pedig itt nem nyaralunk, hanem dolgozunk nyolcezer kilométerre a hazánktól. Ebben nincs is vita, mindenki tudja a dolgát és érti a felelősségét.

----------------

Dominikáról, az Exatlonról háromrészes cikksorozatunk készült, a cikkeket itt találja.