Nyertes Zsuzsa örömmel mesélte el a Borsnak, hogy a családjából szinte már mindenki megkapta az oltást.

"A családunk 80 százaléka beoltatta magát, a lányom, a 20 éves keresztfiam, és a 19 éves unokahúgom is felvette a vakcinát, a nagymamák pedig már régóta biztonságban vannak. Nagyon készülünk a nyitásra, hamarosan több előadást is elkezdük próbálni. Az elmaradt darabokat is bepótoljuk, például május 21-én Straub Dezsővel fogok játszani a Nyerő páros előadásban" - mondta.

Forrás: TV2

Az elmúlt egy év nagyon nehéz volt a színésznő számára, egyrészt nem dolgozhatott, ráadásul  édesapjától örökre búcsút kellett vennie. "A covid miatt nem tudtuk ellenőriztetni a pacemakerét. Most lesz az egyéves évfordulója annak, hogy elvesztettük őt. Azóta minden átértékelődött. Imádom a szakmámat, de mérlegelni fogom, mi az, amit megéri elvállalni és mire mondjak nemet annak érdekében, hogy a szeretteimmel lehessek" - tette hozzá.