Június 16-tól NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a közmédia népszerű nyári magazinműsora a Duna Televízióra. Immár Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával élőben jelentkezik a legvonzóbb úti célokról.

A közmédia magazinműsora, a Balatoni nyár 2021-ben teljesen megújul, és NYÁR 21 címmel lesz látható a Duna Televízión június 16-tól. A közmédia Révfülöpön, a műsor sajtótájékoztatóján jelentette be az újdonságokat, ahol az is kiderült, hogy Rátonyi Kriszta és Fodor Imre, valamint Somossy Barbara és Forró Bence vezetik idén is a műsort.

Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

Medveczky Balázs csatornaigazgató a balatoni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a műsor címének megváltoztatása is utal a szemléletváltásra: a központ továbbra is Révfülöp, a műsor fókusza azonban a Balaton mellett az egész országra kiterjed majd.  A cél az, hogy teljes képet kapjanak a nézők a belföldi idegenforgalom aktualitásairól - mindezt élő helyszíni kapcsolások során, ugyanis ebben az évben sok élő bejelentkezés is színesíti a műsort. Az idei évadban több turisztikai célpontról jelentkeznek be, beszámolnak a látnivalókról, érdekességekről, ezzel a képernyő előtt ülők is átélhetik az adott hely varázsát.

Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 11. évad is a hazai országjáráshoz kapcsolódó témakínálattal várja a Duna nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00-ig. A NYÁR 21 a legvonzóbb programlehetőségekkel készül a gyerekeknek is, emellett pedig bemutatja az aktuális nyári trendeket, kedvelt kirándulóhelyeket, valamint kevésbé ismert ösvényekre is invitál a következő hetekben.