Hamarosan NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a közmédia népszerű nyári magazinműsora a Duna Televízióra. Rátonyi Krisztina idén már kilencedik éve köszönti majd a nézőket, és bár továbbra is nagy kedvence a Balaton, nagyon örül, hogy a fókusz ezúttal a teljes országra kiterjed majd, és a belföldi idegenforgalom több aktualitásáról is beszámolhatnak a műsorban. Az újdonságokról, a koronavírusból való felépüléséről és nyári terveiről mesélt az Origónak.

A Duna Televízió nyári magazinműsora idén több újítással tér vissza a képernyőre, többek közt a címe is megváltozott. Miben lesz még más a NYÁR 21, mint az elődje?

Az egyik legfontosabb változás, hogy a fizikai térben kicsit távolabb megyünk, és földrajzilag több olyan helyet keresünk fel, ami nem a Balatonhoz kapcsolódik. Ehhez több újdonság is társul, ugyanis így nem csak azoknak ajánlunk programokat a műsorban, akik víz mellett szeretnének pihenni, hanem azokat is meg tudjuk szólítani, akik kisgyerekkel szeretnének üdülni, nászútra mennének belföldön, vagy esetleg idősebbek, akik otthon vigyáznak az unokákra, akiket még nem mernek táborba engedni a szülők.

Sokkal szélesebb körben szólítjuk meg így a nézőket, akiknek nemcsak programajánlókkal készülünk, hanem szállásokat, gasztronómiai élményeket, éttermeket, piacokat is ajánlunk. Hasznos tanácsokat adunk azoknak, akik a nyakukba vennék idén nyáron az országot.

Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

A műsorvezetők is utaznak majd az országban?

Mi négyen alapvetően maradunk Révfülöpön, a munka nagy része továbbra is a megszokott helyen zajlik, azonban rengeteg bejátszás és élő bejelentkezés színesíti majd a műsort. A párosok továbbra is heti váltásban vezetik a műsort, így amikor nem vagyunk képernyőn, akkor mi is járunk majd forgatni a csapattal, akik egész nyáron járják az országot. Nem titok, hogy mi már hetek óta készülődünk, dolgozunk a háttérben, és jó pár helyen jártunk már a stábbal.

Minden évben elmondja, hogy mennyire rajong a Balatonért és környékéért. Van még olyan belföldi helyszín, amit ennyire szeret?

Van egy új szerelem az életemben, a Tisza és környéke. Nem teljesen új, mert gyerekkoromban nagyon sokat vízitúráztunk a Tiszánál, és nagyon szerettem akkor is. Évekre kimaradt ez az élmény az életemből, de egy ideje újra visszajárok, nagyon szeretek ott kikapcsolódni. A Dunakanyar környéke is a kedvenceim közé tartozik, Esztergom, Visegrád, Nagymaros, Zebegény olyan helyszínek, ahova többször is ellátogatok, közel is vannak az otthonomhoz. Nagyon szeretek elcsendesedni, elvonulni a fővárosból és csak ülni a vízparton. A víz közelsége nekem nagyon fontos.

Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nyáron lesz idő ilyesmikre?

Ez a nyár más lesz ilyen szempontból, nem lesz sok lehetőségem a munka miatt, de nagyon szuperek a műsor szerkesztői, mert meghallgatják a kéréseinket, javaslatainkat, és ha kíváncsiak vagyunk egy helyre, és van rá lehetőség, akkor elmegyünk a stábbal. Fodor Imivel jártunk a műsor kedvéért a Tisza-tónál, körbe is bicikliztük - ez a mi kérésünk volt, és imádtuk!

A tavalyi nyara is ugyanilyen mozgalmas volt. Hogy viselte a járvány miatti újabb leállást?

Megmondom őszintén, én nagyon  meg voltam ijedve, hogy újra karanténba kerülünk, főleg, hogy sokkal súlyosabb korlátozások voltak, mint korábban. Annyiban volt szerencsém, hogy nem álltak le a műsoraink, így én végig tudtam dolgozni, de nyilván nagyon szigorú biztonsági előírások mellett. Nem mondtam eddig sehol, de sajnos én is elkaptam a koronavírust januárban, és nem a könnyebb verziót. Másfél hónapig voltam otthon, elég súlyos tünetekkel, ami nagyon megviselt. Volt egy hosszabb leállás az életemben, úgyhogy nagyon örültem, mikor egészségesen visszatérhettem dolgozni. Szerencsére a családi körből kevesen betegedtek meg, tudtunk találkozni, és már mindenki megkapta a védőoltást is.

Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mennyire lesz elővigyázatos a következő időszakban, miket tervez még a nyárra?

Nem vágyom még zsúfolt helyekre, de nekem is hiányoznak a közösségi élmények, a koncertek. Idősek a szüleim, a nagymamám is benne van a korban, sok krónikus beteg és kisgyerekes család van a környezetemben, rájuk is gondolok, mert velük is szeretnék minél többször találkozni. A fővárostól távolodva ez a nyomás enyhül, kisebb a tömeg, úgyhogy azt is várom ettől a nyártól, hogy a csodás vidéki helyszíneken, jó levegőn töltődjünk fel, biztonságos környezetben.