Rékasi Károly meg akarta ölni magát

Rékasi Károly
Vágólapra másolva!
Már a kellékeket is beszereztem hozzá, hogy szánt szándékkal megváljak az életemtől - ezt Rékasi Károly vallotta be, amikor őszintén beszélt élete legnehezebb időszakáról.
Vágólapra másolva!

"Be kellett látnom, hogy nem a színpadon fogok megöregedni. Pontosan tudom, hogy egy idő után teljesen alkalmatlan leszek a színpadi munkára. (...)

(...) Már a hely is megvan. A főváros szívében" - árulta el Rékasi Károly színész, amikor a szakmáról és színészi pályájáról kérdezték. A Bors a színésszel megjelent interjút szemlézve azt írja, bár a színész továbbra is színpadon áll, tudja: a motorbalesete következtében a fizikuma miatt idejekorán szakítania kell majd a szakmájával, így új értelmet keres az életének.

"A baleset után túl sok volt a baj, és ki akartam lépni ebből a világból. El is terveztem, és pontosan tudtam, mi és hogyan fog történni, már a kellékeket is beszereztem hozzá, hogy szánt szándékkal megváljak az életemtől, de végül megálltam.

.Az édesanyámra gondoltam, hogy neki mit okoznék. Úgy képzeltem, mindenki más fiatal, és talpra tud majd állni, de ő nem. (...) Mára már átkoznám magam, ha megtettem volna. Mindennap igyekszem úgy élni és létezni, hogy a következő napom mindig jobb legyen, mint a mai" - vallotta be.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!