Autóbalesetet szenvedett Szőcs Renáta

Szőcs Renáta / Instagram
Vágólapra másolva!
A csodával határos módon úszott meg egy szarvassal való találkozást Szőcs Renáta és férje. A Star Academy győztesének autója csúnyán összetört, de ők sérülés nélkül megúszták.
Vágólapra másolva!

"Hirtelen csak azt láttuk, hogy elénk ugrik, de már annyira közel volt, hogy Márknak nem volt esélye kikerülni. Nagyon megijedtem, előttem tényleg leforgott az egész életem, azt hittem, nekünk annyi, nem ússzuk meg élve" - mesélte az énekesnő.

Forrás: Szőcs Renáta / Instagram

"Amikor megállt az autó, el sem hittem, hogy élünk. A szarvas továbbrohant, én meg elkezdtem remegni, aztán három órán keresztül csak remegtem" - árulta el a Blikknek Szőcs Renáta. A házaspár végül jó pár órával később jutott haza, de nem az autójukban, az ugyanis jelen pillanatban használhatatlan.

"Még nem tudjuk, mi lesz a sorsa, meg lehet-e csinálni, de az a szerencse, hogy nem kell most gyorsan visszamennünk Magyarországra, eleve egy hosszabb itthoni tartózkodást terveztünk. Aztán talán majd aludni is képes leszek, mert egyelőre még folyamatosan látom magam előtt a történteket, így nem nagyon tudom álomra hajtani a fejem" - tette hozzá.