Schobert Norbert rettegett, hogy elveszíti az édesanyját

Rubint Rékát féltve legutóbb Schobert Norbert is elpityeredett
Vágólapra másolva!
Schobert Norbertet nagyon megviselte az elmúlt pár hét, miután az édesanyjánál súlyos betegségre gyanakodtak az orvosok.
Vágólapra másolva!

Schobert Norbert nagyon aggódott az elmúlt hetekben az édesanyjáért, Juditért, akit szövettani vizsgálatra küldtek. "Pajzsmirigydaganattal küldtek minket szövettanra, és mivel édesanyám 2-es típusú, túlsúlyos cukorbeteg, ráadásul már 76 éves, rettegtem, hogy elveszítem. Az zakatolt a fejemben, Réka két év alatt vesztette el a szüleit, az anyósom éppen az én kezeim között halt meg, nem létezik, hogy megint egy szerettünk életéért kell aggódnunk! Ez rettenetesen megviselt mindannyiunkat" – idézte a Ripost a sztárt.

Schobert Norbert és Rubint Réka nehéz időszakon van túl Forrás: TV2

A napokban kiderült, hogy nem daganatról, hanem egy nyaki nyirokcsomócisztáról van szó, Norbi azonban így is lemondott egy tévés szereplést is: "Amíg nem jött meg az eredmény, hetekig nem aludtam. Egy hatalmas gázsival járó, egy hónapra szóló tévés felvételt is lemondtam, amikor kiderült ez az egész. Nincs az a pénz, amiért ne lennék édesanyám mellett egy ilyen kétségekkel és félelemmel teli időszak alatt! Azt sem akartam, hogy az egyik kollégám vigye a vizsgálatokra, mindegyiknél ott voltam vele" – mesélte.