56 együtt töltött év után halt meg a magyar zenész felesége

Soltész Rezső beszél CSELEKVÉS énekes gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása művész SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY zeneszerző
Budapest, 2017. november 15. Soltész Rezső énekes, zeneszerző, szövegíró, lapkiadó a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az egykori Corvina és Oxigén együttesek vezetőjének munkásságát idézték meg a meghívott vendégek. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Soltész Rezső életében a felesége volt a legnagyobb ajándék. Elvesztése óta nem talált magának új párt, és nem is szeretne ismerkedni.
Vágólapra másolva!

"Gyönyörű lány volt, én pedig halálosan szerelmes lettem bele. 56 évig voltunk együtt, és ez a szerelem a mai napig tart. Most is vele vagyok, senkit nem engedek a közelembe, élek abban a lakásban, ahol Judittal éltünk, szoktam vele beszélgetni, mindent elmondok neki. Nemigen voltak, vannak barátaim, nem jártam, jártunk bulikba, társaságba, mi egymás legjobb barátai voltunk. Judit nekem az élet nagy ajándéka volt" - árulta el a Bestnek Soltész Rezső, akinek imádott felesége 2019-ben, hosszú betegség után halt meg.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Szó szerint azt mondta, találjak magamnak valakit. De ez képtelenség.

Vágytam családra, hogy mindig legyen hová hazamenni, és ő ezt megteremtette. (...) Nekem minden reggel ajándék, így élek. Szeretném hinni, hogy egyszer még találkozhatunk, de tudom, sajnos ez lehetetlen" - árulta el.