Vádalkut köthetett Fekete Dávid, mióta az egykori megasztáros énekes hetek óta rács mögött van csalás és sikkasztás gyanúja miatt. A Blikk úgy tudja, Fekete üzletfelei közül többen börtönbe kerültek az utóbbi időszakban, ami azt jelentheti, hogy az egykori énekes neveket adott át a rendőröknek.

"Már korábban elkezdődött a takarítás! A mai napig rács mögött van az a férfi, aki, mint most kiderült, komoly fenyegetést jelentett Feketére. Drog miatt csukták le, most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy korábbi üzlettársán bosszút álljon" – állította a Blikknek egy, az ügyet jól ismerő személy. 

Kiderült, hogy az egyik áldozatát és annak párját is feljelentette, akikről azt állította, bezárták őt a saját irodájába. Ezek az emberek most járkálnak a rendőrségre, és több év börtön fenyegeti őket – mondta, majd egy negyedik embert is említett a lapnak, akinek Fekete nemcsak tartozik, de komoly bűncselekménybe is belekeveredett. 

Fekete DávidForrás: Fekete Dávid/Instagram

48 milliót adott Dávidnak az a férfi, akinek a nevére később egy másik áldozat autója lett átíratva, belerángatva ezzel a sikkasztási ügybe. Ezt a személyt meghallgatta a rendőrség, de nem mondott semmit. Fél, hogy kiderül a bűnrészessége - összegezte a lap informátora.

"Sokat üzleteltek, rengeteg autót vett át a kereskedéséből. Érdekes, hogy ezek után egy füles nyomán a TEK egy bevásárlóközpont parkolójában csapott le a férfira, és persze, drogot is találtak a kocsijában. Ment a hűvösre, több 10 millió forintjába került, hogy házi őrizetbe kerüljön. Ezalatt befuccsolt a vállalkozása, a felesége pedig elhagyta a közös gyerekükkel együtt" - folytatta.

A Blikk kereste Fekete Dávid ügyvédjét, de a lap szerint érdemben nem válaszolt a kérdéseikre.