Megszületett Szekeres Nóra negyedik gyereke

Szekeres Nóra Magyar sztáranyukák, akik 25 éves koruk előtt váltak szülővé
Vágólapra másolva!
Már májusban megszületett Szekeres Nóra negyedik gyereke, de a műsorvezető csak most beszélt róla először.
Vágólapra másolva!

Áprilisban számoltunk be Szekeres Nóra negyedik terhességéről, azóta pedig májusban meg is született a baba, az egykori kölyökidős, későbbi műsorvezető azonban eddig nem beszélt róla.

Szekeres Nóra Forrás: Marton Szilvia

Egy friss interjúban elmondta, hogy két fia és egy lánya után ismét kislánya született, aki a Nadin nevet kapta.

Nóra 20 évesen szült először, most pedig 40 éves, így a legidősebb gyereke, Noa már 20 éves, aki a 18 éves Milánnal együtt sokat segít az anyjának – de a műsorvezető valószínűleg nem csak ezért türelmesebb Nadinnal, mint az első gyerekével volt.