Vannak a sztárvilágban sokan, akik átörökítették a génjeiket, a gyerekeik nagyon hasonlítanak rájuk – sokszor nemcsak külsőben, de tehetségben is. Tom Hanks fiánál vagy Kate Moss lányánál valószínűleg akkor is gyanítanánk a rokonságot, ha nem tudnánk, hogy kik a szüleik, miközben Bob Marley fiát még talán össze is kevernénk az apjával, legalábbis fotók alapján. Íme, tíz szülő-gyerek páros, akik nagyon hasonlítanak egymásra.

Sean Lennon és John Lennon

John LennonForrás: Getty Images/Ron Case
Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Dimitrios Kambouris

Sean már 45 éves, öt évvel idősebb, mint amennyi az apja volt, amikor megölték, így rajta keresztül arról is lehet némi fogalmunk, hogy John miként öregedett volna. Származására rá is játszik azzal, hogy általában hosszú hajat és kerek keretes szemüveget visel, így még jobban hasonlít a Beatles legendás tagjára. Ő maga is zenél egyébként: több szólólemeze jelent meg, Les Claypoollal játszik a The Lennon Claypool Deliriumban, de a The Ghost of a Saber Tooth Tiger nevű bandában vagy épp anyja, Yoko Ono lemezein is lehet hallani.

Ireland Baldwin és Kim Basinger

Kim BasingerForrás: Intercom
Ireland BaldwinForrás: Instagram/Ireland Baldwin

Alec Baldwin és Kim Basinger közös lánya, Ireland le se tagadhatná az anyját, ugyanaz a szép szőke típus, ráadásul egyáltalán nem szégyenlős, az Instagramon rendszeresen vetkőzik több mint 660 ezer követőjének. Leginkább influenszerként és modellként ismert, de pár filmben színésznőként is láthattuk kisebb szerepekben. A legszexibb fotóiból itt talál egy galériát.

Damon Wayans Jr. és Damon Wayans

A két Damon WayansForrás: Getty Images via AFP/2006 Getty Images/Kevin Winter

A két Wayans között 22 év van, így az apuka már többet vesztett a formájából és a hajából, de egyébként a vonásaik eléggé hasonlítanak. Az idősebb színészt legutóbb a Halálos fegyver sorozatváltozatában láthattuk, a fiának pedig legutóbb a Happy Endings – Fuss el véle! című szériában volt komolyabb szerepe. A fiú egyébként többször játszott együtt az apjával is, már tizenegy évesen megjelent annak filmjében, a Szupermanusban, majd legismertebb sorozatában, az Életem értelmeiben is benne volt nyolc epizódban.

Lila Grace Moss és Kate Moss

Kate Moss és Lila Grace MossForrás: AFP/Stephane De Sakutin

Kate Moss 18 éves lánya is eléggé hasonlít az édesanyjára, ugyanolyan vékony is, csak valamivel alacsonyabb – azonban így is az anyja nyomdokaiba lépett: már 14 évesen kipróbálta magát a kifutón, és azóta csak komolyabbnak tűnik az elhatározása, hogy profi modell válik belőle. A szakmában is egyre szívesebben dolgoznak is vele, többek között a Vogue címlapján is már többször pózolt.

Colin Hanks és Tom Hanks

Tom és Colin HanksForrás: Getty Images via AFP/2009 Getty Images/Stephen Lovekin

Szintén valószínűleg egyből rájönnénk, hogy apáról és fiáról van szó, még ha egyiküket sem láttuk volna semmiben, csak az utcán – ami Tom Hanks esetében persze nehezen képzelhető el. Colin is már hatvan filmen és sorozaton van túl, jelenleg a The Offer című minisorozaton dolgozik, előtte több évig futott vele a Családom, darabokban, de például a Fargóból is emlékezhetünk rá az első évadból. Tom másik fia, Chet egyébként szintén színészkedik, de ő jóval vadabb típus, mint a másik kettő, külsőleg is jobban elüt tőlük.

Lapozzon, a következő oldalon újabb szülő-gyerek párosokkal folytatjuk!