Döntött a bíróság, Balázs Klárinak nem kell fizetnie annak a zeneszerzőnek, aki lopással vádolta.

Mint írtuk, egy Izraelben élő francia zeneszerző, Henri Bratter lopással vádolta, be is perelte Balázs Klárit, szerinte a Találd ki gyorsan a gondolatom című slágert az énekesnő jogtalanul használta az elmúlt években – az ugyanis egy Ofra Haza-szám feldolgozása.

"Megdöbbentett minket, hogy a semmiből előkerült ez az ember, és beperelt. A nyolcvanas évek elején egy rajongónk nyomta a kezünkbe a dalt azzal, hogy talán érdemes lenne foglalkoznunk vele. Meghallgattuk, és nagyon tetszett. Sosem állítottuk, hogy mi írtuk. Bizonyítani tudom, hogy egy 2003-as Reader's Digest kiadásban feldolgozásként szerepel" – mondta a Borsnak Balázs Klári.

Balázs Klári és férje, Korda GyörgyForrás: MTI/Zih Zsolt

Először peren kívül próbált megegyezni Bratterrel, de a zeneszerző nem fogadta el az énekesnő ajánlatát, sokkal több pénzt remélt a bírósági döntéstől. "Nem vitattuk, hogy ő írta a zenét, és azt az összeget fel is ajánlottuk neki, amit a valóságban jogdíjként megkaptunk a dalért. Annyit elárulhatok, hogy a zeneszerző által perelt összeg és a valós bevétel köszönőviszonyban sincs egymással" – magyarázta Balázs Klári.

A bíróság első fokon végül csak azt az összeget ítélte meg Bratternek, amit Balázs Klári amúgy is kifizetett volna peren kívül, de a zeneszerzőnek ez még mindig nem volt elég: másodfokra vitte az ügyet, de ott a bíróság elutasította a keresetét.

"Megnyugvással tölt el, hogy a bíróság is úgy gondolta, irreális, amit az izraeli zeneszerző kért. A keresetét elutasították, ezzel is igazolva, hogy nem plagizáltam... Örülök, hogy vége az egésznek" – nyilatkozott Balázs Klári, de azt is hozzátette, hogy a Találd ki gyorsan a gondolatom című dalt soha többé nem fogja énekelni.