A rendőrségi feljelentés sem állította meg Peller Károly zaklatóját

Peller Károly
Vágólapra másolva!
A színész továbbra sem nyugodhat meg, pedig már minden elképzelhetőt megtett, hogy távol tartsa a nőt, de semmi sem használ.
Vágólapra másolva!

Továbbra se nyugszik Peller Károly zaklatója. Az énekes-színészt hosszú évek óta követi egy nő, aki már mániákusan lesi a művész minden lépését. Kálváriája az egyik fellépése után kezdődött évekkel ezelőtt, amikor a nő egy tortát hozott neki a születésnapjára, amit kettesben akart vele elfogyasztani az öltözőjében. Később több fórumon is zaklatta, és volt, hogy az otthona előtt, a sötétben várt rá. Peller Károly ekkor a rendőrség segítségét kérte és kamerákkal szereltette fel az otthonát, ám úgy tűnik, a nőt ez sem állíthatja meg.

Forrás: Peller Károly/Facebook

"Azóta nem tudok róla, hogy járt volna nálam, de még mindig nem állt le. E-mailekkel szokta bombázni a cégemet, illetve az összes olyan helyen, ahol fellépek hagy valamilyen üzenetet a szervezőknek. A kapu előtt azért valószínűleg megfordult, mert utalt rá az egyik üzenetben. Az egyik kollégámnak olyat írt, hogy Karcsi megint éjjel kettőkor ért haza" - mesélte a Metropolnak a színész.

A zaklatás után a sztár próbált megnyugodni, de azóta se érzi magát teljesen biztonságban Hajnalkától.

Mindig megvan bennem az a pillanat, amikor este 11 felé mentem haza a fellépésemről, és valaki egyszer csak rám köszönt a sötét kertből. Őszintén szólva elég sok káromkodás mellett megkérdeztem, hogy ő mégis ki a fene?! A rendőrség bevonása valamennyit segített ezen az érzésen, illetve a kamerák. Ott azonnal látom, ha valaki belép a kertbe. Azóta nem láttam, de az üzenetekből jól látható, hogy nem nyugszik" - mondta.