Mégis folytatódhat a Manifest című sorozat, amelynek nemrég véget vetett az NBC.

Mint írtuk, az NBC júniusban úgy döntött, hogy a negyedik évadot már nem kéri a Manifestből, amin az alkotók és a rajongók is igencsak meglepődtek: előbbiek kezdettől fogva hat szezonra terveztek, utóbbiak pedig még bizonyára nézték volna tovább a történetet, főleg a harmadik évad nagy cliffhangerje után.

ManifestForrás: NBC

A Netflix először a rajongók nyomására sem akarta átvenni a misztikus sorozatot, de a Deadline szerint most újra tárgyal a Warner Brosszal – miközben a folytatást követelő mozgalom hatására az NBC is meggondolhatta magát, ők is tárgyalást kezdeményeztek a stúdióval. Érdekes helyzet állt tehát elő, a váratlanul elkaszált szériának már két megmenthetője is akadhat.

A Manifestben egyébként egy repülőgép utasait ismerhettük meg, akik Jamaicából tartottak New Yorkba, de a pár órás útjuk közben a Földön eltelt több mint öt év – amíg ők egy percet sem öregedtek, addig az otthon maradt szeretteik élete jócskán megváltozott közben.