Az ország legszebb női is szorítanak Rózsa György gyógyulásáért. A tévés július elején került kórházba, miután az utcán elesett és eltört a csípőcsontja. Azóta kórházban kezelik, és rengeteg támogató üzenetet kap.
– Egyszerűen hihetetlen, mennyi szeretet árad felém, meg vagyok hatódva az emberek reakciójától, egyszerűen elképesztő, mennyien kívántak jobbulást – mondta a Blikknek Rózsa György. A legendás tévés arra különösen büszke, hogy az ország legszebb hölgyei is írtak neki: kapott üzenetet Kiss Ramónától, Dobó Katától, Varga Izabellától, Eszenyi Enikőtől és Osvárt Andreától is.
Ahogy a lap fogalmaz, Rózsa György lubickol a szeretetben, és mivel köztudottan imád flörtölni, ráadásul nagy rajongója a szebbik nemnek, a hölgyektől érkező üzenetet a gyógyulását is segítik.

A tévést lányának kedves mókás polókkal is megajándékozta.
– Kaptam egy olyat, amelyen Playboy felirat van, de a kedvencemen az áll, hogy Szingli vagyok – mondta Rózsa György, aki ezzel a jókedvvel egy picit önmagát is próbálja biztatni. A tévés ugyanis jelenleg csak járókerettel tud menni, ahogy ő fogalmaz, totyogni. Az orvosai szerint ráadásul akár még rosszabbodhat is a helyzet. Rózsának le kellett mondania a szeptemberre tervezett elzászi nyaralását és a jövőben nagy valószínűséggel elmaradnak majd a napi másfél órás séták is.
Rózsa György július 8-án Budapesten, a rákospalotai temető előtt megbotlott, elesett és eltörte a csípőcsontját. A tévést a baleset után azonnal műteni kellett. Azóta az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben fekszik.