Madár Vera: Idén még nem utazunk külföldre nyaralni

Madár Vera
Vágólapra másolva!
Madár Vera szerint az oltás nagy biztonságot ad, de még így sem kockáztat idén.
Vágólapra másolva!

A színésznő szerint, jobb az óvatosság, ráadásul biztos benne, hogy férjével itthon is találnak varázslatos helyeket. "Idén még nem utazunk külföldre nyaralni. Persze, megkaptuk az oltást, de ettől még nem vagyok teljesen nyugodt és sok mindent lehet hallani a negyedik hullámról is. Amikor berobbant a vírus, én voltam az az ember, aki minden szabályt betartott, védőruhában mentem vásárolni, mindent lefertőtlenítettem. Anyukámat is nagyon féltettem, de bevallom most is féltem, így miatta sem utazunk. Ha ez nem lenne elég a beutazási szabályozások is folyamatosan változnak, így úgy döntöttünk, hogy belföldön fogunk pihenni" - mesélte a Ripostnak.

Forrás: Madár Vera

Az interneten nézelődtem a minap és eszméletlen helyeket találtam, ahol még soha nem jártunk, sőt nem is hallottunk róluk" - tette hozzá.