Új, de mégis ismerős arcot láthattak az M2 Petőfi TV nézői kedd este az Én Vagyok Itt! műsorvezetőjeként. A Dal 2018 felfedezettje, Dánielfy Gergő próbálhatta ki magát Koltay Anna oldalán az A38 Hajó stúdiójában.

Dánielfy Gergő a 2018-as A Dalban robbant be a köztudatba az Azt mondtad című szerzeményével, ami pillanatok alatt rádióslágerré vált, azóta pedig több új és népszerű dalt is alkotott. A több hangszeren játszó énekes-zenész – gitározik, zongorázik, szaxofonozik és klarinétozik – egészen új szerepben próbálhatta ki magát a közelmúltban. Július 27-én, kedden az M2 Petőfi TV népszerű programjában, az Én Vagyok Itt!-ben debütált műsorvezetőként Koltay Anna oldalán.

Forrás: Én Vagyok Itt!

„Bár követem az Én Vagyok Itt! műsorait, voltam már vendég is nálatok, mégis iszonyatosan izgulok, közben pedig nagyon örülök, hogy itt lehetek. A kamera előtt, énekesként nem gondol bele az ember, hogy ennyire összetett és izgalmas a stáb kamera mögötti munkája, érdekes most ebbe belelátni. Ahogy a színpadi lét, úgy a műsorvezetői munka is egyfajta speciális jelenlétet igényel, de közben igyekszem magamat adni" – mondta az adásban Dánielfy Gergő, aki hamar megtalálta a helyét az új szerepben. A további részletek az Én Vagyok Itt! idézett adásában visszanézhetők.