Könyvvizsgálónak készül a Sztárban Sztár leszek! első szériájának felfedezettje, aki nehéz időszakot él át.

A fiatal énekest felvették a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügy-Számviteli karára, ami azt jelenti, hogy szeptembertől hét év után újra iskolapadba ül.  "Messze van ez a művészetektől, de én annak idején ezzel kezdtem! Már érettségi után is a pénzügy-számvitel mellett tettem le a voksomat, el is kezdtem az egyetemet egy gyakornoki állással együtt. Csak hát tizennyolc évesen ez túl komolynak tűnt, és két hónap után ott is hagytam a sulit. Gondoltam, kicsit még élek, most viszont végig szeretném csinálni. Meg sem állok addig, amíg okleveles könyvvizsgáló nem leszek" - mondta a Ripostnak Farkas Sándor Lajos, aki természetesen az éneklést sem hanyagolja el, folyamatosan kapja a felkéréseket.

Forrás: TV2

Az iskola és az új élmények lelkileg is jót fognak tenni a fiatal tehetségnek, ugyanis nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Nemrég az édesapját és az édesanyját is elveszítette.

Egy ekkora veszteséget nem lehet feldolgozni, legfeljebb hárítani, nem gondolunk rá, nem veszünk róla tudomást. Édesanyám sajnos nagyon sokat szenvedett, az ő hiányát soha nem fogom tudni feldolgozni. Jártam csoportterápiára is, ott is azt mondták, hogy nem fog enyhülni a gyász" - tette hozzá.