A Keménykalap és krumpliorr, az Utánam, srácok!, a Barátom, Bonca volt szereplője, Berkes Gábor gyerekkori csínytevésekről mesélt. 

"Egyszer az Utánam, srácok! forgatási szünetében kitaláltuk, hogy menjünk barlangászni. A Pál-völgyi-barlang egyik ma már bezárt járatánál zajlott a forgatás, mi pedig felturbóztuk egy kicsit a zseblámpákat, és rendes égőt kötöttünk rájuk. Igen ám, csak azzal nem számoltunk, hogy így tíz percen belül lemerül az elem, mi pedig ott maradunk a vaksötétben. Nos, ez persze így lett, mi pedig azt sem tudtuk, merre induljunk a sötétben, teljesen eltévedtünk. A stábnak persze közben feltűnt, hogy eltűntünk, ezért barlangászokat küldtek a keresésünkre, akik két óra múlva ránk is találtak. Mondanom sem kell, hogy akkor már nagyon be voltunk tojva" – idézte fel a történetet Berkes a Blikknek.

Berkes Gábor a filmezés után zenélt, az Első  Emelet és a  Rapülők tagja voltForrás: MTI/Zih Zsolt