Cameron Diaz elmondta, hogy miért hagyott fel a színészettel

Cameron Diaz
Vágólapra másolva!
Cameron Diazt utoljára 2014-ben láthattuk filmen, most pedig azt is elárulta, hogy miért döntött a korai visszavonulás mellett.
Vágólapra másolva!

Cameron Diaz volt a legutóbbi vendég Kevin Hart talkshow-jában, a Hart to Heartban, ahol arról is beszélt, hogy miért hagyott fel a színészettel 2014-ben – miután abban az évben még három filmben láthattuk, A csajok bosszújában, a Szexvideóban, az Annie-ben is benne volt.

Cameron Diaz Forrás: Steve Jennings / Getty Images North America / AFP

A színésznő azt mondta, hogy ha valaki nagyon magas szinten foglalkozik valamivel, akkor egy csomó mindent másokra kell bíznia, sok dolgot mások intéznek helyette – neki pedig ebből lett elege. "40 éves korom körül rájöttem, hogy sok olyan része van az életemnek, amihez hozzá se nyúltam, amit nem én irányítottam" – magyarázta.

"Tényleg csak az életemet akartam jobban irányítani. Most egy nap csak annyit csinálok, amennyit én magam meg tudok csinálni" – tette hozzá. A teljes beszélgetést meg tudja nézni itt:

Diaz egyébként családot is csak az után alapított, hogy felhagyott a színészettel: 2015-ben ment hozzá Benji Maddenhez, kislányuk, Raddix 2019-ben született.