Balesete után kórteremmé alakítják Rózsa György otthonát

Juszt-cikk  Rózsa György beszél Foglalkozás gesztikulál MOZOG műsorvezető producer SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY szerkesztő
Budapest, 2016. szeptember 21. Rózsa György televíziós műsorvezető, szerkesztő, producer a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a Magyar Televízió egykori munkatársának pályafutását idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Saját házában is kórházi környezet fogadja majd Rózsa Györgyöt. Elektromos ággyal könnyíti meg lánya a rehabilitációt azután, hogy nemrég komoly balesetet szenvedett.
Vágólapra másolva!

Rózsa György július 8-án a rákospalotai temető előtt elesett és a csípőcsontja eltörött, amit azonnal meg is műtöttek. Azóta az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben fekszik.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Valószínűleg augusztus 25-ig bent kell maradjak még, mielőtt haza engednek még nagyobb kontroll vizsgálat vár rám. Az orvosaim folyamatosan dicsérnek, hogy mennyire jól halad a gyógyulásom. Minden délelőtt gyógytornán veszek részt, délután meg sétálok egy kicsit a kórház folyosóján és az ágyban fekve is tornáztatom magamat. Persze odafigyelve, hogy ne erőltessem túl magamat, mert nagyobb baj is lehet belőle" - mesélte a Borsnak.

Lányáék már elkezdték felkészíteni a tévés otthonát, hogy minél könnyebb legyen az otthon tartózkodása. Mindamellett, hogy a család látogatja őt, gondozó is segít majd a hétköznapokban. Ezen felül minden második napon foglalkozik vele a gyógytornász és heti kétszer egy gyógymasszőr is meglátogatja.

" A lányom még egy elektromos kórházi ágyat is bérelt nekem, aminek meg lehet emelni a fej és lábrészét, abból könnyebben ki tudok majd kelni" - mondta, és azt is elárulta, hogy az ágy a nappaliban kap majd helyet.

A tévésnek még vannak fájdalmai és éjszakánként van, hogy két-három alkalommal is felébred, olyankor bevesz egy fájdalomcsillapítót, és reméli, decemberre elhagyhatja a sétabotot.