A nyílt utcán támadtak Gáspár Győzőékre, Beát állítólag kirángatták a kocsiból

Gáspár győző, Győzike
Vágólapra másolva!
Gáspár Győző aztá llítja, közterületesek alázták meg őket, és helyszíni bírságot is kiszabtak rájuk.
Vágólapra másolva!

Szabálytalanul parkotl Gáspár Győző, és el is ismeri, hogy hibázott. Azzal azonban nincs kibékülve, ahogy bántak velük ezért a közterületesek: azt állítja, hogy megtámadták és megalázták őket.

"Fel vagyok háborodva! Komolyan itt tartunk 2021-ben, hogy azt kiáltják ránk a közterületesek az utcán, hogy cigányok vagyunk? Azok vagyunk, mindenki tudja és akkor mi van? Az elmúlt 21 évben engem ilyen faji megkülönböztetés még nem ért. Az pedig vérlázító, hogy 30 ezret fizettetnek velünk, azzal a felkiáltással, hogy mert benne vagyunk a tévében, telik rá" - mondta a Blikknek Gsápár Győző, aki egy csárdánál állt meg szabálytalanul állítása szerint néhány percre, míg átadott egy tortát.

Forrás: Instagram

"Egy másik autó is ott állt, a csárdából úgy hallottuk, hogy úgy egy órája, mégis csak miattunk rohantak ki, ahogy megláttak minket a kamerán.

A vendégek mind hallották, hogyan beszélnek velünk, Beát is szinte kirángatták a kocsiból" - mesélte.

A büntetőpontok mellett 30 ezres helyszíni bírságot is kaptak. "Mert nekünk sok pénzünk van, biztos ki tudjuk fizetni... Nem hagyom annyiban ezt az egészet! Megkerestem a közterület-felügyeletet, de múlt hét óta nem kaptam választ. Szégyen és gyalázat, ahogy megtámadtak minket, most pedig lesöprik az asztalról az ügyet. Személyes találkozót kértem, de se a leveleimre és most már a telefonhívásaimra sem válaszolnak" - mondta felháborodva.