Krausz Gábor az Origónak: Ezt a kislányomnak is megmutatom majd

TV2 TOTEM sajtóesemény, kalandreality, reality, tv műsor, Totem
Vágólapra másolva!
Krausz Gábor igazi városi gyerekként nőtt fel, de a természetben ritkán járó emberként is vállalta a szereplést a TV2 új kalandrealityjében, az augusztus 22-én induló Totemben – ahol a Farkasok csapattagjaként számos fizikai, ügyességi feladatot hajt végre a Bakonyban, titkos üzeneteket, elrejtett kristályokat keresve. Az Origónak elmondta, hogy miért vállalta a kihívást, mi volt a legfontosabb, amit megtanult, és hogy miként viselte a családja – felesége, Tóth Gabi és kislányuk, Hannaróza – hiányát.
Vágólapra másolva!

Már az első epizódból kiderül, hogy városi gyerek voltál, nem sok közöd van a természethez. Miért vállaltad mégis a szereplést?

Ez egy elég összetett kérdés. A producer, Oláh Ákos felhívott, hogy van egy új műsor, beszélhetünk-e róla – belőlem meg egyből előjött a sztereotípia, hisz láttam már korábbi műsorait (az Ázsia Expresszt, a Farm VIP-t): nagyon tetszettek, de nem nekem valók. Most sem éreztem, hogy tudnék nála szerepelni,

Végül addig győzködött, hogy megnéztem a pilotot, és beleszerettem. Egyrészt mert teljesen új, teljesen más, mint az eddigi műsorok, a képi világa is egyből megfogott. Másrészt valóban nem állt hozzám nagyon közel a természet, de mindig azt gondoltam, hogy előbb-utóbb el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor megismerkedünk egymással. Férjként, családapaként a gyerekemtől sem vehetem el azt az élményt, amit magam nem éltem meg: ez pedig az első lépés afelé, hogy megtapasztaljam, amit majd tovább tudok adni.

Krausz Gábor a Totem sajtóbemutatóján Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sikerült is megbarátkoznod a természettel?

Mondjuk úgy, hogy közelebb kerültem hozzá: egy lépést tettünk mindketten egymás felé, de azért ez még egy nagyon viharos kapcsolat. Azt már el tudom képzelni, hogy elviszem a kislányomat a Bakonyba vagy a Pilisbe, azt azonban nem, hogy hosszú időt is eltöltök a természetben. De megtetszett, nem tudtam, hogy Magyarországon ennyi csodálatos hely létezik.

Volt egy olyan pontja a műsornak, amikor meneteltünk be az erdőbe sziklás részeken, én meg annyira figyeltem a lábam elé, hogy negyed órán keresztül fel se néztem. Egyszer csak megálltunk, felnéztem, és egy olyan csodálatos táj tárult elém, amit nem tudok szavakkal leírni. Ezt mindenképp szeretném a kislányomnak is megmutatni majd.

Hogy viselted egyébként a család hiányát?

Nagyon kemény volt. Napokig vagy hetekig nem beszélni a szeretteiddel, az már önmagában nehéz, főleg, hogy a mi generációnk megszokta, hogy bármikor küldhet egy sms-t, ott van a zsebében a telefon. Nekem annyi előnyöm volt, hogy Gabi jól ismeri a stábot, azzal tehát tisztában voltam, hogy ha bármi baj van velük, akkor arról azonnal tudni fogok – és fordítva, ők is hallani fognak rólam, ha velem történne valami. Ez legalább megnyugtatott valamennyire.

A családon kívül mi hiányzott a legjobban a civilizációból?

Nem mondanám, hogy bármi is hiányzott volna a családomon kívül. Abszolút megvoltam a bejövő információk, hírek nélkül, már évek óta terveztem egyébként, hogy tartok egy telefonmentes hetet, vagy legalább egy hétvégét – nem biztos viszont, hogy magamtól is meg tudtam volna tenni, hisz ez egy olyan függőség, amivel a mi generációnk együtt él. Most rá voltunk kényszerítve, ami nagyon jó volt.

megszűnt minden, ami addig napi téma volt: csak magunkra és egymásra tudtunk figyelni. Mire vége lett a műsornak, nehéz is volt újra megszokni, hogy ömlenek a fejembe az információk.

A műsorban Forrás: TV2

Elképzelhető, hogy most már magadtól is tudsz majd tartani hasonló digitális elvonókúrát?

Biztosan. Amikor lesz olyan lehetőség, hogy nem dolgozunk, és elmegyünk nyaralni, akkor már biztosan úgy fogjuk csinálni, hogy a lehető legminimálisabb mértékben használjuk a telefont.

Mi volt a legfontosabb, amit megtanultál a műsorból?

Antiszociális ember vagyok, nagyon nehezen nyílok meg idegen társaságban, nagyon nehezen kezdeményezek beszélgetéseket. Itt viszont egymásra voltunk utalva, össze voltunk zárva, az volt számomra az első nagy feladat, hogy próbáljak megnyílni, és próbáljam befogadni a többiektől jövő információkat. A sztereotípiák persze itt is működtek: volt egy-két csapattársam, akiről csak a médiában hallottam, és nem feltétlenül jókat, de ez teljesen megváltozott, mindenki egyformán értékesnek bizonyult.

A Farkasok csapata Forrás: TV2

Ki okozta a legnagyobb meglepetést?

Nekem Varga Viktor, őt korábban nem ismertem személyesen. Amit a médiából hallottam róla, ahhoz képest nagyon kellemes csalódás volt, nagyon megszerettem. Bízom benne, hogy a nézők is meg fogják szeretni, mert most olyan oldalát is megmutatja, amit eddig nem.

Az ellenfelekről, a Szarvasok csapatáról mi volt az első benyomásod?

Az első pillanattól kezdve hangosak voltak, egymást üvöltötték túl, látszott rajtuk, hogy erős egókkal megáldott csapat. Végig hozták is ezt, már-már a sportszerűség határát is átlépték néha, nagyon nyerni akartak. Persze ez egyénenként nem volt mindenkire igaz, de általában ilyenkor a falka irányít, egy szelídebb, más értékrendű ember is könnyen felveheti a stílust, amit a csapat képvisel. Volt olyan ott is, aki simán passzolt volna a mi csendesebb csapatunkba, de nem oda válogatták be a szerkesztők.

A Farkasok közelebbről, Völgyesi Gabi és az instruktoruk, Varga Ferenc nélkül: Ekanem Bálint Emota, Busa Pista, Horváth Csenge, Szabó Dóri, Varga Viktor és Krausz Gábor Fotó: Csudai Sándor - Origo

Akkor te örültél, hogy a Farkasokhoz kerültél?

Több dolog miatt is, szerintem már a ruhánk is menőbb volt. De nyilván ezt tudatosan alakították így, hogy az egyik csapatban inkább művészlelkek legyenek, a másikban pedig olyanok, akikben nagy a versenyszellem, akár sportolók is. Én nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a Farkasok csapatában vagyok, nem biztos, hogy jól éreztem volna magam a másikban – annak ellenére, hogy egyénileg ott sem volt bajom az emberekkel, csak azzal, ahogy csapatként mozogtak.

Belevágnál újra a műsorba a mostani tapasztalatok alapján?

Abszolút, mindenképpen. Ez egy hatalmas kaland volt, életem egyik legnagyobb kalandja, az biztos.