Látványos fogyása miatt többen kritizálják Gáspár Evelint, ő azonban képes mindezt figyelmen kívül hagyni, és jól érzi magát a bőrében.

Gáspár Evelin fantasztikus formában van, mióta életmódot váltott és rendszeresen edzeni is jár. Sokan dicsérik a kitartását és a szép eredményt, de vannak olyanok is, akik szerint a látvány már nem szexi, hanem egyenesen visszataszító. "Azért valami húst vegyél magadra, mert ez már kezd nem vonzó lenni." "Már csak cici kell!" "Ez már anorexia." "Na, ez már nem szép. Már annyira sovány, hogy a combja olyan vékony mint a lábszára."

Forrás: Gáspár Evelin/Instagram

Evelin röviden és tömören mondta el a véleményét a Borsnak ezekről a kommentekről:

NEM AZ SZÁMÍT, HOGY MIT MONDANAK, HANEM AZ, HOGY KI MONDJA!

– jelentette ki, majd hozzátette, nem igazán érti, hogy az emberek miért foglalkoznak még ennyi idő után is a fogyásával.

MÁR HOSSZÚ IDEJE TARTOM A SÚLYOMAT. JÓL ÉRZEM MAGAM A BŐRÖMBEN. AZ EMBEREK NEM UNJÁK MÉG EZT A TÉMÁT?
– tette fel a kérdést Gáspár Evelin, aki teljes mértékben képes figyelmen kívül hagyni az efféle megjegyzéseket, hiszen saját elmondása szerint az évek során megtanulta, hogyan zárja ki a gonosz emberek véleményét.