Tóth Andi állba rúgta az új partnerét

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Tóth Andiék már javában készülnek a Dancing with the Starsra, a közös munkáról mesélt az énekesnő.
Vágólapra másolva!

Tóth Andi arról mesélt a Blikknek, hogy sok sérülést szerzett, de egyre jobban van. "Jobban, és szegény Andrei is, akit véletlenül állba rúgtam. Össze kellett szokni, de viszonylag hamar sikerült. Anyukám szerette volna, ha táncos leszek, de engem nem vonzott ez a része a színpadi létnek. Többek között azért sem, mert nincs táncos alkatom, nagyon megküzdök például a tánctartással. Ráadásul három éve bokszolok, ami éppen ellentétes tartást igényel. Szegény Andrei próbálkozik, vért izzad, hogy megtanítson nekem feszes standard táncos pózokat."

Forrás: Tóth Andi/Instagram

"Valóban nagyon temperamentumos vagyok és nagyon makacs, az van, amit én akarok, én döntök. De csak akkor, ha pontosan tudom, hogy igazam van és értek hozzá. Amint ismeretlen pályára kerülök, átadom a stafétát, minden szavát iszom, úgy nézek rá, mint a Messiásra, lesem a kívánságait, és próbálom mindet teljesíteni" - árulta el.