Az eljegyzés is szóba került a megasztáros énekesnőnél

Patai Anna
Vágólapra másolva!
Patai Anna elmondta, hogyan vészelte át a karantént.
Vágólapra másolva!

"A mai napig a zene a mindenem, de időközben azért elvégeztem egy kézápoló és műkörömépítő tanfolyamot, hogy a saját körmeimet magam készítsem el, de amikor nem voltak fellépések, nagyon jól jött, hogy tudtam vendégeket fogadni, nagyon megszerettem" – mesélte a Megasztárban megismert Patai Anna.

Patai Anna Forrás: Patai Anna

A ma a huszonkettedik születésnapját ünneplő énekesnő hat éve alkot egy párt kedvesével, Bencével, akivel már az eljegyzésről is beszéltek. "Körülbelül két éve lakunk együtt, és tervezzük az eljegyzést is, de fiatalok vagyunk, nem kapkodunk, mindenre van időnk. A párom tudja, hogy számomra a legszebb születésnapi ajándék egy kettesben töltött romantikus este" - mondta a Blikknek az énekesnő.