Badár Sándor is szerepet kapott a Mintaapákban

Badár Sándor
Vágólapra másolva!
  Szerda este debütált új szereplőként a TV2 Mintaapák című sorozatában Badár Sándor. A színész iskolaigazgatót alakít.
Vágólapra másolva!

Badár Sándort eddig főként játékfilmekben láthatták a nézők, szerda estétől azonban sorozatszereplőként is megismerhetik: az iskolaigazgató szerepében mutatkozott be a Mintaapákban. A Borsnak elárulta: bár rendkívül összetett volt a feladat, igazán magáénak érezte az igazgató szerepét.

Elmondása szerint egy sokoldalú karaktert hozott létre, aki több arcát is megmutatja a Mintaapák harmadik évadában.

Külön kiemelte a gyermekszereplőket, akikkel nagyon jó barátságba került a forgatások alatt. Mint mondta, nem csak tehetségesek, hanem fegyelmezettek és precízek is voltak a kemény munka során. Nem úgy, mint ahogy annak idején ő viselkedett az iskolában.

Forrás: Viasat3

Egyszer egy évzáró végén a tábortűznél például palát égettünk, ami olyanokat durrant, hogy azt hitték, hogy megtámadták az iskolát" - emlékezett vissza. Elárulta, hogy az életének összes fontos iskolaigazgatójából gyúrta össze a Mintaapákban látható karaktert.