Majka egyedül távozott a lagziról

Majka
Vágólapra másolva!
Vasárnap négy óra körül hagyta el a helyszínt egy fehér Mercedesszel, de nem ült mellette Majoros Hajni.
Vágólapra másolva!

Majkáék lagzijáról szólt ez a hétvége a magyar celeb- és sztárvilágban. Pénteken megérkeztek páran, sokan csak szombatra utaztak a Szekszárd melletti pincészethez. A rappert szombaton már felettébb idegesítette, hogy messziről fotózzák őket a bulvárlapok, erre különösen reagált. Eztán sorra gördültek be a drága autók, majd kezdetét vette a ceremónia. Ördög Nóra is posztolt kettőt, később pedig Till Attila is kitett három fotót: az elsőn még csak útban vannak a helyszín felé, a második és a harmadik pedig az elzárt birtokon készült. "Amikor megláttuk a menyasszony ruháját... és amikor a vőlegényét" - ez a szöveg áll a fotók mellett.

Az eseményről Holdampf Linda stylist is posztolt, ő sem merte kitenni a párost (sokszor a médiából ismert emberek eladják a képeket egy színes hetilapnak, amely így exkluzív lehetőséghez jut, és tudja növelni az eladást). Ördög Nóra éjfél után is posztolt egy táncos képet, amely mellett a hashtag már a Dancing With The Starsra utal. Király-Virág Anita négy fotót is mutatott, az elsőkön még magas sarkú cipőben van, de ezekben elég fájdalmas órákon át táncolni, így később előkerültek a tornacipők. Természetesen Curtis is megjelent az eseményen. Volt egy év, amikor nem beszélt egymással a két rapper, de egy ideje megint együtt zenélnek, és persze barátok.

Vasárnap négy óra körül hagyta el a helyszínt Majka egy fehér Mercedesszel, de nem ült mellette Majoros Hajni. A képet itt megnézheti.