Polgár Tünde teljesen maga alatt van, képtelen elszakadni a fiától

Vágólapra másolva!
Polgár Dani Amszterdamba költözött, az iskolakezdés előtt megható posztban köszönt el tőle az édesanyja.
Vágólapra másolva!

"Nem is volt olyan régen, hogy elindultál első nap az iskolába. És most itt állunk, Amszterdam közepén egy hídon - és eljött a nap, az első napod az egyetemen. Annyi érzés kavarog bennem: büszkeség, félelem, féltés, izgalom, aggodalom...

Mert tudom, hogy milyen nehéz lesz egyedül egy olyan országban, ahol senkit nem ismersz, ahol furcsa, számunkra ismeretlen nyelven beszélnek. Ahol minden más" - írta oldalán Polgár Tünde.

"Egy új lakásban, először egyedül. Hatalmas lépés ez a felnőtté válás útján. Nem egy lépcsőfok, egyszerre egy egész emelet! Szorítok, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy eltervezted és megálmodtad! Én meg hazakullogok sírva, mert elbuktam az elengedés művészetében! Azt hiszem, gyakori vendég leszek Amszterdamban! Ez van, nekem ez még nem megy! De majd csak belejövök. Tudom, túlféltelek, túlszeretlek!" - áll közös képeik mellett.