Tóth Gabi többször elsírta magát Majka miatt

Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Nagy volt a feszültség Majka és Tóth Gabi között a TV2 stúdiójában a Sztárban sztár leszek! forgatásain. Az énekesnő sokszor sírt is amiatt, ahogy kollégája beszélt vele.
Vágólapra másolva!

"A felvételek alatt, nem titok, többször is eleredtek a könnyeim. Vagy a versenyzők élettörténetén sírtam el magam, vagy egy tökös, lendületes produkció hatott meg, vagy épp attól könnyeztem, ahogy Peti hozzám tud szólni.

De nem baj, meg tudjuk oldani egymás között a nézeteltéréseinket. Jól érzem magam egyébként ebben a négyesben, szerintem egy nagyon izgalmas kaland veszi ma kezdetét, amit nagyon várok" – mondta Tóth Gabi a Borsnak.

Forrás: Facebook, Tóth Gabi

Ahogy az első évadban, úgy a szombaton induló másodikban sem lesz hiány érzelmekből a TV2 műsorában. Az énekesnő több alkalommal is megkönnyezett egy-egy produkciót vagy élettörténetet.

"Amikor kijön egy versenyző a színpadra és megkérdezzük tőle, hogy ki ő, honnan jött, egyszerűen nem lehetünk felkészülve arra, amit válaszolni fog.

Aztán ezek az emberek elkezdtek énekelni jól, rosszul, és nekünk, ítészeknek döntenünk kellett, hogy kapnak-e lehetőséget a megmutatkozásra. Nem kérdés, hogy akit adásba engedünk, annak egyik napról a másikra változik meg az élete, akit imádnak vagy épp gyűlölnek az emberek. Bár mindenki a saját sorsának a kovácsa, kétségtelen felelősségünk van abban, hogy ők közszereplők lesznek. Pont emiatt, minden adásba egy kicsit belehalok" - tette hozzá.