Valaki 20 millió forintot fizetett egy bizarr Elvis Presley-relikviáért

Elvis Presley - A Rock ‘n’ Roll királya mindössze 42 évesen, 1977-ben hunyt el. Drogfüggőségén túl több egészségügyi problémával is küzdött, így nem volt meglepő hirtelen halála, mely előtt ezek voltak utolsó szavai: „Bemegyek a fürdőszobába olvasni.”
Vágólapra másolva!
Önnek megér egy maroknyi haj 20,6 millió forintot? Valaki kifizette.
Vágólapra másolva!

A hétvégén egy árverésen 1 millió dollárnál is többet fizetett egy gyűjtő vagy rajongó Elvis egy ikonikus ruhadarabjáért, de olyan ember is akadt, akinek megért 72.500 dollárt egy kupac haj, amelyről Homer Gilleland, a sztár egykori borbélya azt állítja, hogy egykor Elvisé volt.

Ugyanez a relikvia utoljára 20 éve cserélt gazdát, akkor 115 ezer dollárért vette meg valaki. Az illető tehát mai áron 32 millió forintért vásárolta meg, azaz bukott 12 milliót 20 év alatt – de legalább elmondhatta a vendégeinek, hogy a szekrény tetején az nem egy undorító, közönséges szőrkupac egy üvegben, hanem Elvis haja.